-
ÁOK H
_____________________________________________________
Sziasztok! Sallai Imre vagyok, a barátoknak csak Jimmy! IV. évet kezdem idén szeptemberben az Általános Orvosi Karon! Minden évben nagyon várom a tábort, számomra ez az egy hét az, amikor újra gond nélkül, önfeledten mókázhatok számomra kedves emberekkel egy teljes hétig! Szeretek sportolni, bicajozni, futni, focizni. Imádom Budapestet, főleg éjszaka. Ja és a metrót is. Vidéki srác lévén nekem nagyon nagy élmény még most is metrózni, persze csak ha van jegyem, mert ha nincs, akkor egyből lebukom vele.
Engedjétek meg, hogy egyik kedvenc filmemből egy idézettel búcsúzzak, találkozunk 23-án!!!! MÁRALIGVÁROM!!!!„Ezekiel 25:17 Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok!”
_____________________________________________________

Sziasztok!!!
Talpai Szabi vagyok, most már 3-ad éves ÁOK-s.
Lételemem a buli, a pörgés, szervezkedés, de igazából az a lényeg, hogy ne unatkozzak soha. Táborban azon leszek, hogy az unalom Titeket is messziről elkerüljön! Szeretem ha sok ember között vagyok, ha megismerhetek új embereket, a sört, a narancsot és mindent ami vicces és zöld színű. Nagyon-nagyon várom már, hogy megismerjük egymást és egy fergetegeset mókázzunk Tatán. Jah és: „phurruh-hurruh!”
_____________________________________________________

Sziasztok!
Hegedűs Orsinak hívnak, s immáron harmadik éve hallgatom az orvostant.
Szeretek táncolni, bicajozni, szívesen vizipipázom a barátokkal, nyaranta szinte lehetetlenség kikergetni a Balatonból, citromossör-párti vagyok, a kedvenc állatom pedig wombat.:)
Nagyon-nagyon várom már a 23.-át, hogy személyesen is találkozzunk, s addig is, aki igazán kíváncsi rám, az nézze meg a Jégkorszakot – a motkány az alteregóm:)
“Hogyha az, amit találtál, tiszta anyagból való, akkor nem fog megromlani. (…) Ha ez csak egy fény felvillanása volt, mint amikor egy csillag felrobban, akkor, ha visszatérsz, nem találsz semmit. De láttál egy felvillanó fényt. És ez már megérte.” (Coelho)
_____________________________________________________
Hey! Csáti Vikó vagyok, és már legalább annyira várom a tábort, mint ti! Hogy mért? Erre a válasz csak egy betű: H!Valami új kezdődik az életedben. Olyan, amit nem csak onnan fogsz tudni, hogy reggel már nem kakaóval, hanem kávéval kezded a napot; és szép lassan rájössz, hogy akár kínaiul is meg lehet tanulni pár nap alatt – ha sikerül megszerezned a jegyzetet…
De jöjjön bármi, innentől kezdve már sose leszel egyedül! Mert közénk tartozol. Ha eddig nem tudtad volna, a tábor végén biztosan érezni fogod, hogy a legjobb helyre kerültél. Találkozunk 23-án! Addig is legyetek rosszak, és élvezzétek a nyarat!
„Bármikor, bárhol, bármi megtörténhet.”
_____________________________________________________

Üdv!
Sarkadi Balázs vagyok, másodévet kezdő ÁOK-s, a H betű büszke tagja. Létfontosságú számomra a zene és a hús,mert egyik nélkül se bírok ki egy napot se. Imádok új arcokat megismerni,új közegben mozogni és emberekkel foglalkozni. A táborban azon leszek,hogy senki se unatkozzon és,hogy a végére egy eszeveszettül jó csapatot alkossunk. Találkozunk Tatán! „rákenról”
_____________________________________________________

Hello! Luca vagyok. Elsőéves voltam az ÁOK-án. Nyáron a szabadidőmben gyerekeket táboroztatok egy mesevilágban meg fesztiválozok. A fogkefém általában kék. Nagyon szeretem a Túró Rudit meg tulipánokat. Ha lehetne, télen-nyáron csak tornacipőben járnék. Várom nagyon a gólyatábort.
Pöttyös Tízparancsolat No.2. : Ha már a padlón vagy, legalább szedj fel onnan valamit!_____________________________________________________

Az egyetlen két lábon járó ZöldBorsó. Zöldségeket beszélek, szeretem a rosszabbnál fább vicceket, az összes létező zenét, és nem találsz olyan témát, amiről ne beszélgetnék szívesen.
Ezenkívül, izgatottan várlak Benneteket!
_____________________________________________________

Sziasztok Kedves H-sok!
Szanyi Szilárd vagyok (a barátaimnak Sziszkó), az idén végeztem az ötödévet. Egyre inkább fogyatkozó szabadidőmben szeretek a természetben járkálni, labdázgatni az uszodában és ha tehetem, két kerékre pattanok!
Bízom benne, hogy sokatokkal találkozni fogok a táborban, ha tehetitek semmiképpen se hagyjátok ki! Személy szerint eddigi egyetemi éveimet alapjában meghatározta ez az egy hét, és most már talán azt is mondhatom, hogy évről-évre visszatérve egyre kedvesebb emlékeket idézhetek fel és újult lelkesedéssel tudok nekikezdeni az őszi szemeszternek!!
Akkor 23-án a Gödörben!
“Nem minden számít, ami számítható;
de nem minden számítható, ami számít!”
Albert Einstein_____________________________________________________

Sziasztok,
Klaudia vagyok. Most leszek másodéves hallgató . Az elmúlt egy évben rengeteg mindent kaptam az egyetemtől,új barátokat,IÖCS-ös élményeket,amik sokat jelentenek számomra. Szabadidőmben szívesen nézek filmeket, sportolok,barátokkal lógok,zenét hallgatok.
Üdv a gólyáknak itt a SOTE-n.
Mahatma Gandhi: „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.”
_____________________________________________________

HiliHelóHaliHuliHaliHóóó! Üdvözöllek kedves Gólya!
Oláh Dani vagyok, a H betű egyik lelkes instruktora. Remélem megismerjük egymást augusztus végén, természetesen utána is rengeteg programon fogunk találkozni… Ha a H betűn múlik, akkor biztosan Neked is legalább akkora élmény lesz, mint nekem az én Gólyatáboromban… Amúgy röviden rólam: kollégista, győri srác vagyok, ÁOK 6. éves, ja és az OliDíí becenévre hallgatok… igazából Tatán mindent megtudhatsz
Addig is szép nyarat kívánok!
Üdv.: Dani (OliDíí)_____________________________________________________

“Sziasztok!
Zsuzsi vagyok, most fejeztem be a második évemet itt az egyetemen, szóval nekem sem volt még olyan régen a gólyatáborom… Élénken él bennem, milyen izgi volt a várakozás! És most még izgalmasabb, Titeket várni!:)
Nagyon szeretek sportolni, kirándulni, barátokkal sörözni, meg mindenféle programban részt venni, ami a diákélettel kapcsolatos. Remélem ebből egy párat majd együtt is űzhetünk! Ezenkívül szeretem a kertet, az állatokat, és (csupán élvezőjeként ugyan, de) mindenféle művészetet.
Már csak pár hét, és találkozunk!:)”
“Szelíd ember volt, a mosolya
együtt röppent a tekintetével,
olyan, akiben a jó
zord telek jöttén is évekig el-ével.”
_____________________________________________________

Sziasztok!
Gyöngyösi “Ádibádi” Ádám vagyok, 22 éves és mint a mellékelt ábra is mutatja: idióta.
Alapvetően mindenre nyitott, érdeklődő, optimista ámde kissé makacs és öntörvényű emberkének tartom magam. Szeretem az egyszerű, őszinte és egyenes embereket. Rengeteg hobbim van a zsonglőrködéstől kezdve a zenélésen keresztül a deszkázásig. Nem mondom, hogy bármiben profi lennék, de sok mindenhez konyítok valamelyest, úgyhogy biztos lesz közös témánk
Várom már, hogy találkozzunk, jól érezzük magunkat és összerázódjunk egy kicsit a suli kezdete előtt. A mielőbbi viszont látásra:P“When you light a lamp for someone else, you brighten your own path too…”
“Where troubles melt like lemon drops, high above the chimney tops that’s where you’ll find me…”_____________________________________________________

Sziasztok kedves H-betűs Gólyák!
Mielőtt személyesen is találkozunk, pár keresetlen szó rólam:
Békási Sándor “sanya” vagyok, 2008-ban végeztem az ÁOK-n. Orvosként dolgozom, és élvezem annak minden kihívását. Előfordul, hogy orvosi szakfordításokat is csinálok. Imádom a kutatást és a felfedezés örömét. Érdekel a képzőművészet és a kortárs irodalom. Egy mozira mindig kapható vagyok.
A Táborig pedig a legjobbakat!“Ha vesztünk, nem az a baj, hogy kisebbek leszünk a világ szemében, hanem a magunkéban leszünk kisebbek.”
(Esterházy Péter)_____________________________________________________

Kovács Bernadett “Betti” vagyok. A következő pár sorban random, bemutatkozó gondolatokat olvashatsz rólam.
Az oviban csibe volt a jelem, amit nem én választottam, de nem tiltakoztam ellene különösképpen, a zsákomra már aznap rávarrtam,amikor felvettek az óvodába. A jelenlegi éveket tekintve, ennek most H betű a megfelelője. Szeretem a régi tárgyak, emlékek varázsát. Erősen tudok kötődni tárgyaimhoz. A szobámban csak akkor van rend, ha a hétköznapjaim is rendben telnek. Az állandóságot nehezen viselem, közhelyesen hangzik, de a változatosság gyönyörködtet. Gyerekként sokszor képzeltem különböző formákat a tovafutó felhőkbe. A vizuális intelligenciám jónak érzem. Szeretem a természetet, mai napig játszok néha bogarakkal. Szeretek kertészkedni, van amikor beszélek a növényeimhez, ez általában akkor fordul elő, ha huzamosabb ideig nem locsoltam őket. Szeretem a kortárs művészeteket. Órákig tudom bámulattal nézni a grafikákat és festményeket. Ritkán rajzolok, de újra s újra elkezdem, igyekszem tökéletesen ívelt vonalakat húzni. A legtöbb cselekvésemben felbosszant, ha nem látom szépnek, igényesnek amit csinálok, több oldalról közelítem meg a dolgokat.
Nehezen lehet kizökkenteni a belső világomból. Szeretek szépirodalmat olvasni száraz vörös mellett. Gasztroblogokat hetente követek, a terveim között szerepel, hogy egyszer elvégzek valami menő főzőtanfolyamot és előszedem nagyim porosodó receptgyűjteményét. Nem vagyok válogatós, a kisöcsém pogácsájáért rajongok. Nem sportolok. Előfordul, hogy bérletet direkt nem veszek, mert szeretek metrómegállókat sétálni. Éjszaka a kollégium tetejéről lenyűgöz a pesti zaj, a fények. Elsősorban a jazz zenét szeretem, filmekből olyat, ami elgondolkodtat. A kapcsolataimban altruista vagyok. Az instruktorlétnek gyermekien tudok örülni.
Gratulálok a felvételidhez, remélem találkozunk a Gólyatáborban!
_____________________________________________________

Szilágyi Dániel Örs vagyok, szólítsatok csak Örsnek. Immáron másodéves orvostanhallgató, az biztos, tágabb értelemben véve hátizsákos alternatív fiatal, aki mindenféle fesztiválokra jár.Mióta csak az eszemet tudom, cserkészkedem és járom az erdőket itthon és messzeföldön. Budapesti vagyok, szeretem ezt a várost, főleg ha a dob meg a basszus zakatol a fülemben. Várom, hogy megismerjelek titeket!
_____________________________________________________
Illésy Andris vagyok, másodéves orvostanhallgató. Ha jöttök táborba (miért ne jönnétek, hiszen nagyon jó lesz), akkor együtt fogunk mókázni 6 napig, és még utána is, ameddig csak bírjuk! Nagyon szeretek egy sör mellett beszélgetni bárkivel, úgyhogy keressetek bátran, de ha Ti nem kerestek, majd kereslek én Titeket!:) Amúgy még szeretek bringázni, és vért venni!:) Dióhéjban ennyit rólam, én már nagyon várom a gólyatábort, várom, hogy találkozzunk, és megismerhesselek Titeket! Már a napokat is számolom!;) Végezetül még annyit ne felejtsetek soha, hogy “Nem HA, hanem Amikor!”:)


