• Szociális kérdések

    Milyen anyagi lehetőségeim lesznek a tanévben?

    • Az egyik legismertebb támogatás a második félévtől kiosztásra kerülő ösztöndíj, amit az évfolyamfelek átlagától függően határoznak meg.
    • Ezen kívül lehet igényelni rendszeres és rendkívüli szociális támogatást, valamint mindenkinek adott a diákhitel lehetősége is.
    • Kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérve pedig kiválósági, köztársasági és egyéb ösztöndíjakat is megpályázhatsz.

    Mennyi az ösztöndíj?

    • Tanulmányi átlagtól függően 10-25 ezer forint közötti összeg, mely minden tanítási hónap első hetén érkezik. Első félévben pedig egy egyszeri támogatást szoktak kapni az elsőévesek.

    Mire kapok szociális ösztöndíjat?

    • Ezt az erre rászoruló hallgatók kapják meg, értékét sokrétű pontrendszer alapján határozzák meg, ami figyelembe veszi például az eltartók keresetét, az egy háztartásban élők számát, a lakóhelyet, a rendszeres kiadásokat és még sok minden mást.

    Kik bírálják el, hogy kapok-e ösztöndíjat, szociális támogatást?

    • A kari Hallgatói Önkormányzatok erre szakosodott részlegei, például a Diákjóléti Bizottság.

    Milyen munkát tudok végezni a tanulás mellett?

    • Első két évben ez kicsit nehezebb – fél-, illetve negyed munkaidőben szokott menni. Felsőbb évesek közül aztán sokan mennek kórházba dolgozni, vagy mentőzni, ami jelentős szakmai tapasztalatot is ad.

    Kell-e tandíjat fizetni?

    • Amennyiben minden rendben halad a tanulmányokkal, nem.